1139 Budapest, Tahi u. 69.     +36 70 314 0368        Bejelentkezés nyitvatartási időben:   +36 30 876 7283

A jó testvér áldás…és a rossz? Mitől függ, hogy a gyermekeink jó testvérek lesznek-e? 2. rész Konfliktusok a testvérek között.

A cikk első részében a testvérek közötti féltékenységről, a testvér születése körüli időszakról és az összehasonlítás jótékony és ártó hatásairól írtam.

Ebben a második részben pedig a testvérek közötti konfliktusokról azok szükségességéről, és egy hasznos megoldási módszerről olvashatsz.

Csapataik harcban állnak. Veszekedés, verekedés. Mit tegyek?

Kezdjük a nehezével. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a testvéreket nevelő családban az egyik legnehezebb helyzet a szülők számára, amikor a testvérek bántják egymást. Mindegy, hogy kézzel-lábbal, azaz verekedés formájában teszik ezt. Esetleg gúnyolódással, beszólásokkal, vagy kevésbé látványosan “tesznek” egymás alá, árulkodással netán a másikat megpróbálják rossz színben feltüntetni előttünk.

Ezt elég nehéz szülőként elviselni. Ha a kistestvér születése körül még olyan szerencsénk volt, hogy csupa béke és szeretet volt a nagyobbik gyermekünk odafordulása a kisebb testvér felé, akkor leghamarabb ezzel olyankor találkozunk, mikor kisebb gyermekünk is önálló mozgásra képessé válik és véletlenül ledönti a nagyobbik tornyát, vagy éppen visítva követeli azt a játékot, amivel akkor pont a testvére játszik.

Itt kezdődnek a feszültségek, hiszen innentől nem csak anya és apa figyelmén kell osztozni, hanem a játékokon is, amit eddig az elsőszülöttünk egyedül birtokolhatott és nem kellett megosztania senkivel. A nagyobbtól innentől kezdve egy sor nemes gesztust várunk el, például, hogy legyen nagyvonalú, a saját vágyait szorítsa háttérbe, hiszen a kisebb ezt még nem érti és folytathatnám.

Ahogy nőnek a csemeték természetesen egyre több és bonyolultabb olyan helyzet alakul ki, amelyek veszekedésre, sőt akár verekedésre adhatnak okot.

A mi szülői szívünk pedig egy sor nem várt érzéssel terhelődik. Egyszerre érzünk együtt mindkét gyermekünkkel, ugyanakkor nagyon frusztráló dolog villámhárítóként üzemelni a nap legnagyobb részében és mintegy mindenek felett álló bölcs bíró ítéletet hozni, hogy éppen most kinek is van igaza. Ráadásul, mindegy, hogy a mi meglátásunk szerint vagy esetleg abszolút értékben kinek van igaza, az egyik gyerekünk elégedetlen lesz a döntésünkkel és a feszültség nem biztos, hogy oldódik.

Természetesen ezeknek a konfliktusoknak a száma és a mélysége függ attól, hogy éppen melyik két testvérről van szó és attól is, hogy éppen mennyi idősek. Hiszen alaptermészetüknek megfelelően lehet a nagyobb gyerekünk egy türelmes, együttműködő, kevésbé akaratos gyermek, aki ráadásul nem is érzi magát háttérben a kisebb mellett, ezért valóban a bölcsebb, nagyobb testvér szerepét tölti be. Vagy akár a nekünk való megfelelés érdekben próbálhat a kedvünkben járni, ezért a valós vágyait elnyomja, hogy nekünk kedvünkre tegyen, hiszen látja, hogy mennyire nem szeretjük, ha ők veszekednek.

Tehát itt is igaz lehet, a közhely, kicsit átalakítva, hogy ahány ház, annyi szokás, illetve, ahány testvérkapcsolat, annyiféle konfliktus és megoldás.

Egy biztos. Az emberi kapcsolatok természetes velejárója, hogy nem értünk mindig mindenben egyet. Sőt, gyakran ugyanabban a helyzetben egymásnak teljesen ellentmondó vágyaink vannak és mindannyian azt szeretnénk, hogy ezek a vágyak kielégüljenek. Tehát a konfliktus elkerülhetetlen.

Ahogy minden normális emberi kapcsolatban, úgy a testvérkapcsolatokban is.

Na de mit tehetünk szülőként, hogy a gyermekeink ne egy 30 éves háborút, hanem csak apróbb csatákat és ütközeteket vívjanak?

Az első lépést már meg is tettük azzal, ha nem kergetünk hiú ábrándokat arról, hogy a mi gyerekeink soha nem fognak összeveszni egymással. Így nem fordulunk feléjük olyan elvárással, aminek lehetetlen megfelelni. Egy ilyen irreális elvárás csak oda vezethet, hogy sokkal kevésbé látványosabban, ám annál jobban fogják egymást szekálni, illetve ezt előlünk eltitkolni.Ez a bizalmi kapcsolatunkat a gyerekeinkkel és a nyílt, őszinte családi légkör kialakulását megakadályozza.

Felnőtt életünkben sem az a probléma a legtöbbször, hogy valakivel nézeteltérésünk van, hanem az a mód, ahogy ezt kezeljük. Ahogyan a konfliktusainkat és a kapcsolatainkat rendezni szoktuk. A gyermekeink között felmerülő konfliktusok kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy megtanítsuk őket arra, hogy hogyan lehet békés eszközökkel ezeket a helyzeteket megoldani. Így, ezen a téren, lehet, hogy mi is tudunk tanulni, fejlődni.

A leggyakoribb hiba, amit szerintem szülőként a legjobb indulattal és szándékkal elkövetünk, az az, amikor a bíró szerepébe helyezkedünk. Így állandóan minden nézeteltérésük során tőlünk várják a megváltó megoldást és nem próbálnak saját megoldást keresni, találni.Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem avatkozunk közbe, amikor gyermekünk testi épsége forog kocán. Inkább azt, hogy nem megyünk bele egy olyan játékba, ahol igazából a gyerekeink vagy leginkább csak az egyik, azért gerjeszt konfliktust, mert így keresi a figyelmünket és így szeretné felvenni velünk a kapcsolatot.

Nagyon fontos, hogy a gyerekek megtanulják, hogy mi az árulkodás és mi a jogos panasz között a különbség. Melyik az a helyzet, amelyikben feltétlenül egy felnőtt segítségére van szükségük – ez ugye a jogos panasz – és melyik az, amelyikben ők is tudnak megoldást találni.

A szülői szereppel és az azzal járó felelősséggel néha annyira azonosulunk, hogy elfelejtjük, a gyerekeink a magunk szintjén egyébként képesek megoldani bizonyos helyzeteket, főleg, ha erre biztatjuk is őket. Ezért érdemes a kedélyek lehiggadása után megbeszélni, hogy mi is történt.Ezzel az önállóságra és a felelősségvállalásra neveljük őket.

Mielőtt beszélünk, hallgassunk…:-)

Csetepaté után hallgassuk meg mindkét felet, anélkül, hogy véleményt és ítéletet mondanánk. Csupán adjunk időt, hogy, hogy ki-ki elmondhassa milyen sérelme volt, ami miatt kialakult a veszekedés. Utána pedig megkérdezhetjük, hogy mit gondolnak, hogyan lehetne ezt legközelebb verekedés vagy ordibálás nélkül megoldani. Ki lehet-e találni valamit, hogy a jövőben a hasonló helyzeteket elkerüljék. A gyerekek néha megdöbbentően jól látják saját magukat és remek megoldási ötleteik vannak.

Természetesen a kisebbeknél még inkább mutatjuk az irányt a beszélgetésben, és ez egyben lehetőség is arra, hogy az érzelmi intelligenciájukat fejlesszük, hogy megtanítsuk őket néha a másik szemével látni és a másik szívével érezni.

Ezt a folyamatot, mármint a másikkal való együttérzés a beleérzés képességét, az empátiát,ami az érzelmi intelligencia alapja, nem lehet elég korán beiktatni a gyereknevelésbe, ehhez jó ötleteket egy előző cikkben olvashatsz.

Bár ez egy hosszadalmas megoldási módszer és tudom, hogy nem minden alkalommal van erre idő,és az is igaz, hogy sokkal egyszerűbb gyorsan döntést hozni, hogy éppen kinek van igaza és ezzel lerendezni a feszült helyzetet.

Mégis érdemes bevezetni a testvérek között, mert több haszna is van.Egyrészt, egy idő után nem fognak minden csip-csip ügyben minket zavarni:-))), így legalább néha nyugtunk lehet…. Másrészt és a viccet félretéve, egy nagyon fontos dolgot megtanulnak, mégpedig azt, hogy ők saját maguk is meg tudnak sok dolgot oldani, ezáltal nő az önbizalmuk, magabiztosabbak lesznek.

Ez a tapasztalat elkíséri őket felnőtt korukba is és nem passzív elszenvedői, hanem aktív alakítói lesznek egy-egy nehéz helyzetnek. Megtanulnak kiállni magukért és közben figyelembe tudják venni egy másik ember érzéseit, érdekeit is.

Másrészt, ha rendszeresen leülünk velük beszélgetni, ahol ítélkezés mentesen meghallgatjuk őket, akkor kialakul közöttünk egy olyan bizalmi kapocs, ami a későbbi, nehezebb kamasz években és általában a kapcsolatunk bármelyik szakaszában nagyon jól fog jönni. Ha egy gyermek kiskorában azt éli meg, hogy bármilyen butaságba keveredett vagy rossz dolgot csinált is, a szülei meghallgatják és kíváncsiak rá, akkor a későbbiekben is szívesen elmondja majd a belső dolgait. Ez persze nem azt jelenti, hogy felmentjük tetteinek következményei alól, hanem azt, hogy kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit miért tett. Nem azért, mert hibáztatni akarjuk, hanem mert így tudunk neki a lehető legjobban segíteni.

A gyerekeink a figyelmünk és a szeretetünk elnyeréséért, annak bebiztosításáért illetve aktuális hozzáállásunk letapogatásáért számtalanszor csőbe húznak minket. Szeretnék, ha egy veszekedés során igazolnánk őket, nekik adnánk igazat, hiszen akkor ők jó gyerekek, akik szerethetőek, akikre figyelnek. Ráadásul jobbak, mint a testvérük, aki most éppen alulmaradt ebben a helyzetben.

Sokszor az áll egy-egy konfliktusos testvér viszony mögött, hogy valamelyik gyermek azért gerjeszt konfliktust, mert úgy érzi, hogy a szülei nem figyelnek rá, nem elégítik ki, vagy nem azon a módon elégítik ki a szükségleteit, ahogyan ő vágyik rá.

Ezért ha az igazságosztó szerep helyett egy közös megbeszélésen alapuló módszert választunk a konfliktusok feloldására, akkor ez mélyítheti a köztünk és a gyerekeink közötti kapcsolatot. Hozzásegíthet minket, hogy jobban megismerjük a gyermekeinket. Sőt a két testvér kapcsolatát is megerősíti, hiszen nem arra rendezkednek be, hogy az egyik mindig nyerjen, akinek igazat adtunk, a másik pedig veszítsen, akinek éppen nincs igaza szerintünk, és ezáltal versenytársakká váljanak. Így éreztethetjük velük, hogy mindannyian egyformán fontosak számunkra, hiszen mindkettejüket meghallgattuk a megoldást pedig közösen kerestük.

Ha sikerül ezt a hozzáállást kialakítanunk magunkban, az már egy komoly előrelépés a másik nehéz szülői érzéssel való megküzdésben. Nevezetesen, hogy egyformán szeretjük-e a gyerekeinket? Erről a cikksorozat következő részében olvashatsz.

Zárszóként pedig álljon itt a családterápiás kutatások legújabb eredménye,amely szintén arra bátorít minket, hogy érdemes ebbe energiát fektetni:

ez arra mutatott rá, hogy a testvérkapcsolat ugyanolyan fontos kötődési minta az életben, mint a szülő-gyermek kapcsolat. A testvérkapcsolatokban megélt konfliktusok, illetve azok a módszerek, amelyekkel a testvérével fellépő konfliktusokat kezelte gyermekkorában valaki, jellemző mintái lesznek később a párkapcsolati konfliktusainak kezelésében is.

Magyarán szólva, ha valaki pusztán a nyers erővel tanulta meg rendezni a nézeteltéréseket, akkor azt a megoldást fogja a saját párjával kapcsolatban is iránymutató és helyes megoldásnak tartani.

Minden olvasói vélemény fontos számomra, kérlek oszd meg velem gondolataidat, a cikk alatt megjegyzésben! Amennyiben hasznosnak találtad ezt a cikket,kérlek küldd tovább ismerőseidnek, barátaidnak, akiknek szintén jól jöhet!

Ha úgy érzed, hogy a témában további segítségre van szükséged, vedd fel velem a kapcsolatot ITT.

Köszönöm!

Solymosiné Hoós Gabriella

anyuka, mentálhigiénés segítő szakember

jelenleg offline