A szabadidő, én-idő jó és anyának is szüksége van rá. A közösségben sok mindent tanulunk egymástól és segítünk is egymásnak. Ez is jó és erre anyának és a gyereknek egyaránt szüksége van. Ezt a sok jó és szükséges dolgot gyúrtuk most össze.
Néhány Grübedlis vállalkozó-anyukával 2019 őszén egy kísérletbe fogtunk. A kísérlet bevált és ebből született meg a közösségi gyerekfelügyelet.
Úgy tudom, ilyen rendszer, ebben a formában máshol nem működik, ezért is „gyakoroltuk” ezt közösen az elmúlt hónapokban néhány anyukával hogy a lehetséges hibákat kiküszöböljük és Nektek egy jól működő rendszert tudjunk kínálni.
A Közösségi gyerekfelügyelet 2020 februárjától indul élesben. Egy olyan rendszer, ami úgy biztosít szabadidőt Neked, hogy közben az anyai kompetenciádat is erősíti, hiszen mások gyerekivel is kapcsolatba kerülsz és ezzel a tapasztalattal is gazdagabb leszel. Ráadásul egy élő, támogató közösség tagja leszel. Ennek hosszútávú előnyei a Grübedlis időkön is túl mutatnak, hiszen talán ezekkel a gyerekekkel jár majd a gyermeked egy csoportba a bölcsibe vagy az oviba Szinte Grübedlis hagyomány hosszútávú családi barátságokat kötni a szülőknek és a gyerekeknek is:-)
A részletekről,előnyökről januárban egy nyílt napon közvetlenül kérdezhettétek azt a három anyukát, akikkel kidolgoztuk a programot.
Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mit is jelent új kezdeményezésünk.
- A közösségi gyerekfelügyeletet heti három napban, (amikor egyébként is nyitva vagyunk tudjátok igénybe venni.) Hétfő-szerda-csütörtök 8:30-12:30-ig.
- A közösségi gyerekfelügyelet során az anyukák és én vigyázunk a gyerekekre egy rugalmas és közösen kitalált rendszerben.
- Ez azt jelenti, hogy minden anyukának van heti fix „szabadnapja”, amikor a Grübedliben tudja hagyni a gyerekét és vannak napok, amikor a Grübedliben marad a másik szabadnapos anyuka gyerekére vigyázni.Igazi win-win helyzet, a közösség erejét használjuk.
- A közösségi gyerekfelügyelet havi díjas, melynek összege most kedvezményesen: 25000Ft/hó.
- FONTOS: ez egy most alakuló kezdeményezés, melynek célja, hogy a résztvevők igényeihez szabja a működését, tehát TI fogjátok alakítani a kereteket MAGATOKNAK.:-)
Mitől több ez, mint egy sima játszóházazás?
- A Grübedliben 10 évig működtettem játszócsoportot,(ahol a gyerekek az anyukájuk nélkül, mint egy fél napos bölcsiben voltak nálunk) tehát a beszoktatásban és a gyermekekkel való foglalkozásban a gyermekek fejlődésének nyomon követésében, segítésében nagy tapasztalattal rendelkezem. Mentálhigiénés segítő szakemberként pedig a mindennapokban az anyasággal, gyermekneveléssel, párkapcsolattal, szülői szerepekkel kapcsolatban felmerülő nehézségek esetén tudok támogatást, segítséget nyújtani. Három, ma már kamasz gyerek anyukájaként, 20 éve élek házasságban, tudom, hogy mennyire meghatározó és nehéz is tud lenni az első 3 év, nagyon fontos és meghatározó szakasz ez a gyerekeink életében és a mi anyai életünkben és természetesen a párkapcsolatunkéban is.Megérdemli tehát a kiemelt figyelmet , tudatosságot és törődést!
- A mentálhigiénés segítői énemről bővebben szakmai honlapomon olvashatsz: www.zendorfin.hu
A közösségi gyerekfelügyelet csoport egy élő közösség. A gyerekek megnőnek és elmennek bölcsibe, oviba. Így a jelentkezés és a beszoktatás is folyamatos. Keress minket az aktuális szabad férőhelyek miatt!
Ha szeretnél csatlakozni – akár a későbbiekben is – az alábbi jelentkezési lapot töltsd ki.
Ha érdekel a dolog, de még maradt kérdésed, akkor pedig írj az info@grubedli.hu-ra vagy gyere el személyesen és beszélgessünk!:-)
Szeretettel vár Téged és gyermekedet is egy támogató anyákból és gyermekeikből álló közösség!
Solymosiné Hoós Gabriella a Grübedli vezetője.