1139 Budapest, Tahi u. 69.     +36 70 314 0368        Bejelentkezés nyitvatartási időben:   +36 30 876 7283

Karácsonyi Titkok. Te milyen karácsonyi angyal vagy?

A Karácsony  talán az egyetlen olyan ünnepünk, amelyet minden családban megülnek, függetlenül attól hogy az adott család vallásos-e. Mivel ehhez az ünnephez ragaszkodunk, őrizgetjük, szeretjük vagy épp ellenkezőleg, mindenesetre nagy készülődéssel és várakozással vagyunk iránta. Ennek az ünnepnek minden családban hagyományai vannak.

Mit eszünk? Ajándékozunk-e vagy sem? Hol jön össze a család?

Amíg nem lépünk az önálló felnőtt korba, addig rendszerint a saját szüleink által kialakított módon zajlik az ünnep. Ami egészen biztosan változást hoz a karácsonyi hagyományokban, illetve új hagyományok megteremtésére sarkall, az az, amikor gyermekünk születik. Az új kisgyermek érkezése a családban meg szokta bolygatni az addig bevált rendet. Előfordulhat, hogy a fiatal pár, aki addig gondosan végiglátogatta a szülőket mindkét oldalon, egy kisgyerek születése után már mondjuk a szentestét édes hármasban szeretné tölteni.Ezeket a változásokat van amelyik nagyszülő pár  könnyen fogadja és szívesen alkalmazkodik az unoka és a fiatal pár igényeihez, de olyan eset is van, amikor ez nem megy csak komoly konfliktusok árán. Nincs ez másként az ajándékozási szokásokkal,  a karácsonyi menüvel és a misével sem.

Kisgyermekes szülőként már sokkal összetettebb a karácsonyi ünnepkör, hiszen mi szülők “angyali” szerepbe kerülünk. Nekünk kell biztosítani a varázslatot, gondoskodni a finom ételekről mindeközben a kisgyermek napirendjét is figyelembe kell venni. Egyszerre vagyunk kisgyermekek, akik még emlékeznek a gyerekkori ünnep hangulatára, ha jó volt, azért, ha nem, akkor azért, és közben már felelősségteljes szülők is vagyunk, akik szeretnék a gyermekkori emlékekből a jó hagyományokat megőrizni és továbbadni, és közben a saját ötleteinket is beleszőni ebbe az ünnepbe. Minden szülő új hagyományt teremt. Hozza magával a gyermekkori emlékeket és ötvözi azzal, amit a gyermekének át szeretne adni.

Ez zajlik belül, miközben a világ megpróbálja vásárlási őrületté és a tökéletes ételek, lakásdíszek és ajándékok kirakatává silányítani a karácsonyt. Vajon hogyan halljuk meg a belső hangunkat? Mennyire vagyunk tudatosak a saját hagyományaink megőrzésében, továbbörökítésében, alakításában? Milyen praktikáink, jó hagyományaink vannak?

 

Nincs egyetlen bevált recept, hanem nagyon sok jó út vezet a boldog, békés, karácsonyi együttléthez.

Te hogy csinálod? Téged mi tesz boldoggá karácsonykor? Gyere meséld el!

A Grübedli Mama klub következő alkalmával ezt a témát járjuk körül. Emlékezünk régi karácsonyokra, tervezzük a mostanit. Megosztunk egymással történeteket, jó ötleteket, recepteteket is cserélünk, egyszóval elvégezzük az “angyali” munkát, mert a kisgyermekes szülőknek már csak ilyen ez a december, hol Mikulások, hol Angyalok vagyunk…

Szeretettel várunk Téged is!

2018. 12.11-én 10:30-kor a Grübedliben!

Jelentkezni ITT tudsz!

 

 

jelenleg offline